Annyira hozzászoktam már a látványukhoz, hogy ha a távoli rokonom nem jegyzi meg, akkor el se csodálkozom rajta, hogy hányan is válasszák - hiszen szinte mindenki! - a hegyikerékpárt. Gondolná az ember, mondja a rokonom, hogy a városi a nyerő, hiszen tudvalevő, hogy ez az ország leglaposabb része. Helyeslek. Itt ugyan tényleg nem kell félni a potya edzésektől, nem kell szamár módra kaptatni, mert nálunk csak a lakás árak törnek az ég felé, az utcák semmiképp. És a kereslet sem mutat csökkenő tendenciát, hiszen csak a múlt hónapban legalább négy szaküzletet adtak át, okoskodom, aztán majdhogynem nyakam töröm, mert tegnap még nem volt itt ez a kátyú. Vagy nem is tudom, ezekhez is úgy hozzászoktam.

Mikor elfelejtettem Gilbert Garcin nevét, annak reményében, hogy valakinek eszébe jut, így jellemeztem:

Analóg, fekete-fehér képeket készít. Idős korában kezdett fotózni, miután otthagyta munkahelyét. Valószínűleg európai. A képei erősen szimbolikusak, néha ironikusak vagy abszurdak. A legfőbb jellegzetessége, hogy egy szószerint megkonstruált színhelybe (makett vagy makettről készített fotó elé) helyezi saját, teljes alakos fényképét (többnyire kalapot visel és fekete öltönyt), néha a feleségéit is, és végül arról készít egy végleges képet. Bizonyos értelemben sajátlagos fotómontázsról van szó.

Brad Moore.

I liked the way the buildings and plants worked together, so that is how the project evolved. I have opted to avoid traditional, documentary-style photography; instead I have photographed in primarily static compositions, reflecting change, irony and evolution.

About autism and eye contact by Pete Wharmby (@commaficionado). Read the whole thread.

A lot of autistic people find eye contact during an interaction to be extremely uncomfortable - from feeling too 'intimate' somehow, to being too 'intense' and even painful. However, eye contact remains one of the most important expectations that neurotypical people have. #autism

From schools to job interviews, the primacy of eye contact is extremely common, especially in Western cultures. No one appears willing to actually challenge this and ask how necessary it is. This puts #autistic people at a huge disadvantage. #autism

So a great many autistic people teach themselves (actually, 'force themselves' would be more accurate) to maintain eye contact during interactions with neurotypical people. This is often part of masking. #autism

From the funny because it's true category:

Panic Order > (n.) When you're taking too long to decide your order and you feel the waiter and your friend judging you.

How have you been lately? > (q.) I want to know that I'm not the only one whose life has been shitty so that we can rant about it together.

Shower > (n.) A place you procrastinate going into but once you do, you don't wanna come out.

Check out the @HipDict Instagram account for more! 😀

Taking Back The Web (Webstock 2018) by Jeremy Keith

In these times of centralised services like Facebook, Twitter, and Medium, having your own website is downright disruptive. If you care about the longevity of your online presence, independent publishing is the way to go. But how can you get all the benefits of those third-party services while still owning your own data? By using the building blocks of the Indie Web, that’s how!

Oldie but goldie: an informative and entertaining talk about the IndieWeb movement and related tech.